Az érintés az egyik legalapvetőbb emberi kommunikációs forma. Mélyebb, ősibb, mint a szavak.

Még mielőtt beszélni tudtál volna, már értettél belőle.

Az első megnyugtató élmények az érintéshez kötődtek: egy simítás a hátadon, egy ölelés, ami biztonságot adott.

Az érintés az első, amit megtanulsz, és az utolsó, amit elfelejtesz.

Mégis, felnőttként az érintés ritkul, formalizálódik vagy teljesen eltűnik az életből.

Már nem a kapcsolódást jelenti, hanem sokszor csak gesztust, szerepet, hatalmat, játszmát.

Az életkorod, a nemed, a pozíciód, a kimondatlan társadalmi szabályok mind befolyásolják, hogy kihez és hol érhetsz hozzá, kitől fogadhatod el, és milyen jelentést, szándékot és üzenetet társítasz az adott érintéshez.

A legtöbb érintésnek van valamilyen célja. Üzen valamit, vagy el akar érni valamit.

Érintéshiányos társadalomban élünk. Talán nem is sejted, milyen mély nyomot hagy ez a mai emberekben.

Mennyi feszültség, láthatatlan magány, lelki fásultság, sőt testi tünet is kapcsolódik ahhoz, ha az érintés ritka vendég az életben és ha meg is jelenik, többnyire felszínes, vagy hiányzik belőle az őszinte jelenlét.

Pedig minden ember, szó szerint igényli az érintést, de nem a futó, udvariasságból adott gyors öleléseket, nem a vállveregetést vagy a kötelező puszikat. A hosszabb, biztonságos, valódi kapcsolódásokat.

Az érintés hatására oxitocin (a kapcsolódás hormonja) szabadul fel, ami csökkenti a stresszt, erősíti az immunrendszert, javítja az alvásminőséget és támogatja a szervezet öngyógyító folyamatait.

Egy ölelés, egy figyelmes érintés nem csupán érzelmi élmény, a tested biológiailag is válaszol rá. Lassul a pulzusod, csökken a kortizol szinted, oldódik a feszültség. Az érintés hatására visszatalálsz egy olyan állapotba, amit biztonságnak hívunk, és amiben megkezdődik a gyógyulás.

És mennyi az egészséges mennyiség? Annyi, amennyi csak lehet és olyan hosszan, amennyire csak lehet.

A JÓ érintést nem lehet túlzásba vinni.

Ha most nincs körülötted senki, akit szívesen megölelnél, de mégis érzed, hogy hiányzik az érintés, az egy jel.

Valami benned emlékeztet, hogy szükséged van rá. Ha most épp csak egy négylábú társ van a közeledben: simogasd meg őt. Az állatok érintése is számít, megnyugtat, jelenbe hoz és segít újra kapcsolódni.

Amennyiben viszont azt veszed észre magadon, hogy inkább elhúzódsz az érintéstől, vagy ismersz olyat, aki nem szereti, ha hozzáérnek, annak is van oka.

Az érintéshez való viszony nem csak „ízlés kérdése”. Sokszor tanult, tapasztalt vagy védekező reakció.

Előfordulhat, hogy valaki korábban nem biztonságos, nem kellemes érintéseket élt meg, és a teste ezt később is emlékként hordozza.

Ilyenkor az idegrendszer nem az érintést keresi, hanem inkább védi magát tőle. Ez nem tudatos döntés, inkább egy automatikus biztonsági működés.

Az érintéshez való visszatalálást nem lehet erőltetni, csakis egy lassan, fokozatosan kibontakozó folyamat lehet.

Az érintés alapvető, a lét feltétele, éppúgy, mint a víz, az alvás vagy a levegő.

Ezért: Adj érintést, kérj érintést, gyógyíts vele, és engedd, hogy gyógyítson!

Ha szeretnéd megtapasztalni az érintés jótékony hatásait, de nem tudod, hogy a gyógymasszázs vagy a svédmasszázs lenne számodra a megfelelő választás, EZ A CIKK segít eligazodni a két kezelés közötti különbségekben.